Egyetemi fejlesztések

Főoldal

A Széchenyi István Egyetem hagyományosan nagy hangsúlyt fektet a hallgatói tudományos tevékenységének összehangolt fejlesztésére annak érdekében, hogy megfelelő képzési portfoliót és versenyképes szolgáltatásokat legyen képes nyújtani.

A közelmúltban indult, európai uniós támogatással megvalósuló projekt célja, hogy hatékonyan segítse és támogassa a kutatásokat végző, szaktudásukat bővíteni kívánó egyetemi hallgatókat a szakterületükben való elmélyülésben, innovatív ötleteik megvalósításában, az általuk elért kutatási eredmények megismertetésében. A projekt egyúttal elősegíti az egyetemi műhelyekben keletkezett szellemi javaknak az országos és nemzetközi tudományos életbe való bekerülését is. Kiemelt célja ezen felül az intézménynek, hogy a hallgatói tudományos tevékenység ráépüljön az elmúlt évek tudományos-technikai infrastrukturális fejlesztéseire, ezáltal részt vegyen ezen kutatóhelyek és laboratóriumok tudományos tevékenységgel való megtöltésében.